Gyülekezeti körlevél 2019 augusztus

Home / Gyülekezeti körlevél 2019 augusztus


Gyülekezeti körlevél 2019 augusztus

 

Kedves Testvérünk!

 

Lassan a nyári időszak végére érünk, azzal a reménnyel, hogy az iskolai szünet, illetve a nyári szabadságok ideje, kellő alkalmat adott mindnyájunknak a pihenésre, feltöltődésre. Megannyi élmény lehet mögöttünk és nem kevés terv az elkövetkezendőkre. Hisszük ugyanakkor, hogy az igazi feltöltődésnek elengedhetetlen része a lelki felüdülés, megújulás is, amely akkor nyeri el valódi értelmét, ha azt megosztjuk egymással a közösségben. “Aki mást felüdít, maga is felüdül” – mondja a Példabeszédek könyve.

Ennek szellemében szeretettel hívunk és várunk mindenkit istentiszteleti és gyermek-istentiszteleti alkalmainkra, a fiatal felnőttek bibliakörére, illetve szeptembertől hittanórára, konfirmációi előkészítőre, a közös éneklést kedvelőket a Dalárda összejöveteleire, illetve kérjük, hogy legyenek részesei nem rendszeres alkalmainknak is, hiszen az előadások, koncertek, kirándulások, családi napok, bálok a közösség épülésének fontos színterei.

Előretekintve gyülekezeti életünk elkövetkező fontosabb eseményeire:

Augusztus 13–16. között gyülekezeti kirándulást szervezünk. A tervezett útvonal fontosabb állomásai: Olmütz, Krakkó, Auschwitz, Wieliczka, Zakopane.
Augusztus 18-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön a németországi Baden Württenbergból tartományból érkező Jugendvolkstanzgruppe aus Hohenhole und Sontheim an der Brenz együttest látjuk vendégül, akik zenével, tánccal és énekléssel szolgálnak közöttünk.

Szeptember 8-án, vasárnap 10 órai kezdettel tanévnyitó istentiszteletet tartunk. A következő tanévben előreláthatólag 6 helyszínen, 22 csoportban zajlik majd református hitoktatás.

Szeptember 22-én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünk után családi napot tartunk, közös ebéddel, közösségi programokkal idősek és fiatalok számára egyaránt.

Október 27-én, vasárnap 10 órai kezdettel reformáció ünnepi istentiszteletet tartunk az evangélikus testvérekkel közösen, melynek ezúttal az evangélikus templom ad helyt.

Gyülekezetünk híreiről, eseményeiről az egyházközség facebook oldalán is olvashatnak: Sárvári Református Egyházközség néven találnak meg bennünket.
Megköszönjük egyháztagjaink adományait, illetve mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten dicsőségére és egyházközségünk épülésére elvégeztek. Tisztelettel kérjük, hogy lehetőség szerint a továbbiakban is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével, mely az éves jövedelem 1%-a /Minimálbér esetén 11000 Ft az aktív keresőknek, 7500 Ft a nyugdíjasoknak/. Egyházközségünk számlaszáma: 11747037-20011930-00000000.

Sárvár, 2019. augusztus 09.

Áldás, békesség!

Dohi Zsolt                              Szentgyörgyi László
gondnok                                          lelkész


UA-71038029-1