Recent Posts
- Körlevél 2023.11.30.
December 6, 2023 - Gyülekezeti körlevél 2018. 12. 10.
December 9, 2018 - Gyülekezeti körlevél 2018 augusztus
August 13, 2018
- Körlevél 2023.11.30.
Archívum
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézsaiás 40,31)
Kedves Testvérünk!
Lassan végéhez közeledik az esztendő nyara. Reméljük, hogy a gyakran szélsőséges, hirtelen viharokat, majd embert próbáló hőséget hozó időjárás ellenére a pihenés, a feltöltődés, az erőgyűjtés időszaka lehetett mindannyiunk számára. Ugyanakkor ennek az időszaknak évente visszatérő megtapasztalása, hogy ilyenkor némileg lankad a figyelem Isten iránt, gyérülnek templompadjaink. Ezért éreztük szükségét annak, hogy ebben formában is megszólítsuk Önöket és hívogassuk Isten Házába. Hitünk szerint igazi feltöltődés, megújulás csakis az Isten közelében élve, az ő kegyelméből lehetséges.
Szeretettel várunk mindenkit istentiszteleti alkalmainkra, illetve szeptembertől hittanórára, konfirmációi előkészítőre, a közös éneklést kedvelőket pedig a Dalárda összejöveteleire.
Előretekintve gyülekezeti életünk elkövetkező fontosabb eseményeire:
Augusztus 15–18. között gyülekezeti kirándulásra megyünk, a reformáció Észak-Kelet magyarországi nevezetes helyszíneit látogatjuk meg, pl. Ónod, Sárospatak, Gönc, Vizsoly, Boldogkőváralja lesznek kirándulásunk állomásai.
Augusztus 20-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön az erdélyi Pusztakamarásról érkező Fii Camarasului együttest látjuk vendégül, akik zenével és énekléssel szolgálnak közöttünk.
Szeptember 10-én, vasárnap 10 órai kezdettel tanévnyitó istentiszteletet tartunk. A következő tanévben 7 helyszínen, 23 csoportban zajlik majd református hitoktatás.
Szeptember 15-én, pénteken 18 órától Dr Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író, egyetemi tanár tart előadást gyülekezetünkben „Felvidéki magyarság, felvidéki reformátusság” címmel. Az előadás helyszíne a Nádasdy vár díszterme.
Tisztújítás: Esztendő végén lejár a Presbitérium 6 éves mandátuma, ezért – ahogyan a Magyarországi Református Egyházban mindenütt – tisztújítás lesz gyülekezetünkben. Presbiteri, illetve gondnoki tisztségre jelölni a Választási Bizottságnál lehet. /A jelöltté válás feltétele, hogy a jelölésre kerülő személy tagja legyen a Sárvári Református Egyházközség Választói Névjegyzékének, illetve előzetes nyilatkozata arról, hogy megválasztása esetén a tisztséget elfogadja./ A jelölés határideje: 2017. október 1., a választás időpontja pedig 2017. október 15., alkalma a vasárnap 10 órai istentisztelet után sorra kerülő Gyülekezeti Választói Közgyűlés.
Október 29-én, vasárnap 15 órától hálaadó istentiszteletet tartunk a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Az istentisztelet és az azt követő fogadás helyszíne a Park Inn Hotel különterme.
Megköszönjük egyháztagjaink adományait, illetve mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten dicsőségére és egyházközségünk épülésére elvégeztek. Tisztelettel kérjük, hogy lehetőség szerint a továbbiakban is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével, mely az éves jövedelem 1%-a /Minimálbér esetén 11000 Ft az aktív keresőknek, 7500 Ft a nyugdíjasoknak/.
Sárvár, 2017. augusztus 13.
Áldás, békesség!
Dohi Zsolt Szentgyörgyi László
gondnok lelkész