A Szentírás szavaival köszöntjük gyülekezetünk tagjait és kívánunk Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyi ünnepet: Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (Ézsaiás 9,9)
Visszatekintve a legutóbbi, körlevelünk megírása óta eltelt időszak jelentősebb eseményeire:
Augusztus 15–18. között gyülekezeti kiránduláson voltunk, a reformáció Észak-Kelet magyarországi nevezetes helyszíneit látogattuk meg, Boldva, Ónod, Sárospatak, Gönc, Vizsoly, Boldogkőváralja, Diósgyőr, Recsk voltak kirándulásunk állomásai.
Augusztus 20-án, vasárnap az erdélyi Pusztakamarásról érkező Fii Camarasului együttest láttuk vendégül, akik zenével és énekléssel szolgáltak közöttünk.
A szeptemberben kezdődött tanévben 8 helyszínen, 22 csoportban zajlik hitoktatás gyülekezetünkben.
Szeptember 15-én, pénteken Dr Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író, egyetemi tanár tartott elõadást gyülekezetünkben „Felvidéki magyarság, felvidéki reformátusság” címmel.
Október 15-i választói közgyűlésen megválasztottuk egyházközségünk 2018. január 1-jén hivatalba lépő új Presbitériumát. Ennek tagjai lettek: Dohi Zsolt – gondnok, Dohi János, dr Dudus Károly Balázs, Duszkó Pál, Fonyó Ildikó, Gróf István, Nagy Péter, dr Patakfalvi Ildikó, Wächter Patrik – presbiterek, ifj Dohi Zsolt, Hornyák Dániel, Kiss-Somogyi Judit, Osváth Ervin és Sánta Barbara pótpresbiterek.
Október 29-én, a reformáció 500. évfordulója alkalmából tartottunk hálaadó istentiszteletet városunkban, az Őrségi Református Egyházmegye gyülekezeteinek részvételével. Az igehirdetés szolgálatát Farkas Gergely püspöki titkár végezte.
2017-ben – levelünk megírásának időpontjáig – 5 keresztelő, illetve 3 temetés volt, 6 fiatal tett konfirmációi fogadalmat.
Előretekintve a következő alkalmainkra:
– Advent 3. vasárnapján, december 17-én, 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön a Dalárda adventi szolgálatát hallgathatjuk. A rá következő csütörtökön, 21-én 18 órától pedig a Sárvári Advent rendezvénysorozat keretén belül a Posta téren hallhatjuk a Dalárdát.
– Karácsonyi istentiszteleteinket 24-én 16 órától, 25. és 26-án 10 órától tartjuk, 25. és 26-án megterítjük az Úr asztalát.
– Évkezdő istentiszteletünk január 1-jén, hétfő 10 órától lesz.
– Január 24-26 között kerül sor az ökumenikus imahét sárvári alkalmaira.
– Az újonnan választott Presbitérium ünnepélyes fogadalomtételére január 28-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön kerül sor.
– Református bálunkat, február 3-án szombaton, tartjuk, új helyszínen a Vadkert Major Étteremben. A jó hangulatról a Spontán Együttes gondoskodik. Jelentkezni a lelkészi hivatalban lehet. A belépő ára 5000 Ft/fő. Jelentkezési határidő: január 29.
– Augusztus 14–17. között gyülekezeti kirándulást szervezünk “Nyugat-Felvidék, Vág-völgyi várak” címmel. A tervezett útvonal fontosabb állomásai: Csejte várának romjai, Trencsén vára, Bajmóc, Árvaváralja, Déményfalvi Cseppkőbarlang, Körmöcbánya, Garamszentbenedek. A kirándulást minimum 20 fő jelentkezése esetén szervezzük meg. Költségek: útiköltség + szállás reggelivel 45000 Ft / fő (20000 Ft és 80 €). Jelentkezési határidő: 2018. március 31-ig, 20000 Ft befizetésével.
A ránk következő esztendőben reménység szerint sor kerülhet gyülekezeti központunk bővítésére. Az új szárnyban egy nagy gyülekezeti terem és egy tároló helyiség, a tetõtérben két lakószoba kaphat helyet.
Szeretettel várjuk gyülekezeti tagjainkat hétközi alkalmainkra is: a közös éneklésre vágyókat a dalárda összejöveteleire; a fiatalokat hittanórára és gyermek-istentiszteletre.
Gyülekezetünk híreiről, eseményeiről az egyházközség internetes honlapján is olvashatnak, melynek címe: reformatussarvar.hu. A facebook-on Sárvári Református Egyházközség néven találnak meg bennünket.
Megköszönjük egyháztagjaink adományait, illetve mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten dicsõségére és egyházközségünk épülésére elvégeztek. Tisztelettel kérjük, hogy lehetõség szerint a továbbiakban is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével, mely az éves jövedelem 1%-a /Minimálbér esetén 11000 Ft az aktív keresõknek, 7500 Ft a nyugdíjasoknak/.
Sárvár, 2017. 12. 07. Áldás, Békesség!
Dohi Zsolt Szentgyörgyi László
gondnok lelkész