Recent Posts
- Körlevél 2023.11.30.
December 6, 2023 - Gyülekezeti körlevél 2018. 12. 10.
December 9, 2018 - Gyülekezeti körlevél 2018 augusztus
August 13, 2018
- Körlevél 2023.11.30.
Archívum
A Szentírás szavaival köszöntjük gyülekezetünk tagjait és kívánunk Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyi ünnepet: Én vagyok a világ világossága, aki engem követnem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (János 8,12)
Visszatekintve a legutóbbi, körlevelünk megírása óta eltelt időszak jelentősebb eseményeire:
Július 6. ás 11. között egyházközségünk 10 fiatalja hittantáborban vett részt Balatonfenyvesen, az Őrségi Református Egyházmegye szervezésében.
Július 12-én Dinnyés József volt a vendégünk, aki Hittel és dallal című előadásával jött el közénk.
Augusztus 16-én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön az Egyesült Királyságból érkező Vivant Duo együttest láttuk vendégül, akik zenével és énekléssel szolgáltak közöttünk.
Szeptember 7-én, vasárnap 10 órai kezdettel tartottuk tanévnyitó istentiszteletünket. A 2015/16-os tanévben 9 helyszínen, 21 csoportban zajlik református hitoktatás.
Szeptember 12-én, szombaton gyülekezeti kiránduláson voltunk. A jól sikerült kirándulás útvonala: Sárvár – Sukoró (református templom) – Pákozd (történelmi emlékpark) – Nemesvámos (Villa Baláca Romana) – Bánd (Udvarház Csárda) – Sárvár volt.
2015-ben – levelünk megírásának időpontjáig – 7 keresztelő, 2 házasságkötés, 2 temetés volt, 5 fiatal tett konfirmációi fogadalmat.
Előretekintve a következő alkalmainkra:
Szeretettel várjuk gyülekezeti tagjainkat hétközi alkalmainkra is: a közös éneklésre vágyókat a dalárda összejöveteleire; a fiatalokat hittanórára és gyermek-istentiszteletre.
December elején elindult gyülekezetünk internetes honlapja, melynek címe: reformatussarvar.hu. A facebook-on Sárvári Református Egyházközség néven találnak meg bennünket.
Tisztelettel kérjük egyházközségünk tagjait, hogy a 2016. évben is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével. Az egyházfenntartói mértéke az éves jövedelem 1%-a. /Minimálbér esetén 10000 Ft az aktív keresőknek, 7000 Ft a nyugdíjasoknak./
Személyi jövedelemadónk 1%-át a „Sárvári Református Gyülekezetért Alapítvány”-nak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma 18890552-1-18.
Sárvár, 2015. 12. 06. Áldás, Békesség!