Recent Posts
- Körlevél 2023.11.30.
December 6, 2023 Gyülekezeti körlevél 2018. 12. 10.
December 9, 2018Gyülekezeti körlevél 2018 augusztus
August 13, 2018
- Körlevél 2023.11.30.
Archívum
Kedves Testvérünk!
A Szentírás szavaival köszöntjük gyülekezetünk tagjait és kívánunk Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyi ünnepet: Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János 1,14)
Visszatekintve a legutóbbi, körlevelünk megírása óta eltelt időszak jelentősebb eseményeire:
Augusztus 14–17. között gyülekezeti kiránduláson voltunk a Felvidéken. A meglátogatott helyek a teljesség igénye nélkül: Nyitra, Selmecbánya, Trencsén vára, Bajmóc, Árvaváralja, Körmöcbánya.
Augusztus 19-én, vasárnapi 10 istentiszteletünkön a lengyelországi Maloposlka-ból érkező Mystkowianie együttest láttuk vendégül, akik zenével és énekléssel szolgáltak közöttünk.
A szeptemberben kezdődött tanévben 8 helyszínen, 21 csoportban zajlik hitoktatás gyülekezetünkben.
Szeptember 26-án a Szakrális Hét eseménysorozat keretén belül népzenei áhítat volt templomunkban a Herpenyő Együttes közreműködésével.
Október 14-én, vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottunk mely alkalommal sor került az elkészült új épületrész ünnepélyes használatbavételére. Az igehirdető nt. Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője volt. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani egyházközségünk tagjainak az építkezés során nyújtott támogatásért, illetve a sok-sok szolgálatért.
Öröm látni, hogy az új gyülekezeti termet máris magáénak érzi a közösség, hétről hétre megtelik gyermekekkel és felnőttekkel.
2018-ban – levelünk megírásának időpontjáig – 7 keresztelő, illetve 3 temetés volt, 4 fiatal tett konfirmációi fogadalmat.
Előretekintve a következő alkalmainkra:
⁃ December 19-én, szerdán 18 órakor a Sárvári Advent rendezvénysorozat keretén belül a Posta téren a Dalárda szolgálatát hallgathatjuk.
⁃ Karácsonyi istentiszteleteinket 24-én 16 órától, 25. és 26-án 10 órától tartjuk, 25. és 26-án megterítjük az Úr asztalát.
⁃ Évkezdő istentiszteletünk január 1-jén, kedden 10 órától lesz.
⁃ Január 23-25. között kerül sor az ökumenikus imahét sárvári alkalmaira.
⁃ Hagyományos, immár 24. alkalommal megrendezett református bálunkat, február 2-án szombaton, tartjuk a Vadkert Major Étteremben.
A jó hangulatról a Spontán Együttes gondoskodik. Jelentkezni a lelkészi hivatalban lehet. A belépő ára 5000 Ft/fő. Jelentkezési határidő: január 28.
Szeretettel várjuk gyülekezeti tagjainkat hétközi alkalmainkra is: a közös éneklésre vágyókat a dalárda összejöveteleire; a fiatalokat felnőtteket kedd esténként Biblia melletti beszélgetésre, a legkisebbeket hittanórára és gyermek-istentiszteletre.
Gyülekezetünk híreiről, eseményeiről az egyházközség internetes honlapján is olvashatnak, melynek címe: reformatussarvar.hu. A facebook-on Sárvári Református
Egyházközség néven találnak meg bennünket.
Megköszönjük egyháztagjaink adományait, illetve mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten dicsőségére és egyházközségünk épülésére elvégeztek. Tisztelettel kérjük, hogy lehetőség szerint a továbbiakban is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével, mely az éves jövedelem 1%-a /Minimálbér esetén 11000 Ft az aktív keresőknek, 7500 Ft a nyugdíjasoknak/. A Sárvári Református Egyházközség számlaszáma: 11747037-20011930-00000000
Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapítványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: 18890552-1-18
Sárvár, 2018. 12. 10. Áldás, Békesség!
Dohi Zsolt Szentgyörgyi László
gondnok lelkész
Kedves Testvérünk!
“Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”– olvasható templomunk mennyezetén a Zsidókhoz írt levél igéje. Örömmel és hálatelt szívvel adhatunk hírt arról, hogy lassan a végéhez közeledik templomunk március elején elkezdődött bővítése. Kerék Sándor tervezésében és a Tázép Társasházkezelő Kft. kivitelezésével gyülekezeti központunk a földszinten egy közösségi teremmel és egy tároló helyiséggel, az emeleti szinten pedig a lelkészlakás két szobával bővült. Elkészült egy belső parkoló 10 személygépkocsi részére, illetve e hónap végéig megújul a terasz lépcsőjének burkolata. Ezúton is szeretnénk megköszönni gyülekezeti tagjaink türelmét, melyet az építkezés közel fél éves időtartama alatt tanúsítottak, illetve hálásan köszönjük az e célra szánt adományokat.
A külső bővülés akkor nyeri el igazi értelmét, ha a belső épülés eszköze lesz, ha a szépülő és egyre komfortosabbá váló külső kereteket sikerül tartalommal, élettel megtölteni.
Ennek szellemében szeretettel hívunk és várunk mindenkit istentiszteleti alkalmainkra, illetve szeptembertől hittanórára, konfirmációi előkészítőre, a közös éneklést kedvelőket pedig a Dalárda összejöveteleire, illetve kérjük, hogy legyenek részesei nem rendszeres alkalmainknak is, hiszen az előadások, koncertek, kirándulások, bálok a közösség épülésének fontos szinterei.
Előretekintve gyülekezeti életünk elkövetkező fontosabb eseményeire:
Augusztus 14–17. között gyülekezeti kirándulást szervezünk “Nyugat-Felvidék, Vág-völgyi várak” címmel. A tervezett útvonal fontosabb állomásai: Nyitra, Selmecbánya, Trencsén vára, Bajmóc, Árvaváralja, Déményfalvi Jégbarlang, Körmöcbánya, Garamszentbenedek.
Augusztus 19 én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön a lengyelországi Maloposlka-ból érkező Mystkowianie együttest látjuk vendégül, akik zenével és énekléssel szolgálnak közöttünk.
Szeptember 9-én, vasárnap 10 órai kezdettel tanévnyitó istentiszteletet tartunk. A következő tanévben előreláthatólag 7 helyszínen, 23 csoportban zajlik majd református hitoktatás.
Október 14-én, vasárnap 15 órától hálaadó istentiszteletet tartunk mely alkalommal sor kerül az elkészült új épületrész ünnepélyes használatbavételére. Igét hirdet: nt. Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője. Az istentiszteletre és az azt követő szeretetvendégségre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.
Gyülekezetünk híreiről, eseményeiről az egyházközség internetes honlapján is olvashatnak, melynek címe: reformatussarvar.hu. A facebook-on Sárvári Református Egyházközség néven találnak meg bennünket.
Megköszönjük egyháztagjaink adományait, illetve mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten dicsőségére és egyházközségünk épülésére elvégeztek. Tisztelettel kérjük, hogy lehetőség szerint a továbbiakban is járuljanak hozzá gyülekezetünk fenntartásához az egyházfenntartói járulék befizetésével, mely az éves jövedelem 1%-a /Minimálbér esetén 11000 Ft az aktív keresőknek, 7500 Ft a nyugdíjasoknak/.
Sárvár, 2018. augusztus 13.
Áldás, békesség!
Dohi Zsolt Szentgyörgyi László
gondnok lelkész